Indulás: Hódmezővásárhely, 2017.01.13. 09:00

Érkezés: Zebegény, 2017.01.13. 13:00

A barátaimmal úgy döntöttünk, hogy egy hétvégén megnézzük milyen a téli kirándulás a hegyekben. Első ötletként szinte egyből Erdély jutott az eszünkbe, mint úti cél, de ahogy közeledett a kiszemelt hétvége elvetettük az ötletet. Megérkeztek a mínuszok, és úgy értesültünk róla, hogy a hegyekben egyre nagyobb gondokat okoz a hóesés. Nem mintha nem lennénk kalandvágyók, hiszen ezért is indultunk el, de a téli túrázás eddig a legtöbbünktől messze állt. Így került előtérbe egy eddig a B-terv homályába merült lehetőség, a Dunakanyar északi oldalán található kis község, Zebegény. 

Az odatartó utazás autóval a péntek 13-a és az ónos eső ötvözete mellett sikeresen zajlott. Kora délután érkeztünk meg a szállásra. A Napraforgó Apartmanház felkészülten és nagy igényességgel fogadott minket. Egy gyönyörű, modern, mégsem tájidegen apartman, amely a legcsodásabb kilátást a Dunát tárta a szemünk elé. És ami igazán különlegessé tette a tájat az a tél. Több centis hó esett ezen a napon, és köddel borított volt a vidék. Emellett a folyó be volt fagyva, és a túlpartján halványan látszódtak a hegyek. Alföldi srácként mindig magával ragadó az efféle látvány. Igazi arcát viszont másnap reggel mutatta meg a táj, amikor kitisztult az idő. A jeges Dunán úszó jégdarabok, amelyen a taxizó kacsák sziesztáztak. Mögöttük a hóval borított hegyek a túlparton festették meseszéppé a kilátást. A messziben még a Visegrádi Fellegvár is látható volt. 

De ne szaladjunk ennyire előre...

 A jéggel és köddel borított Duna

Az érkezés napján miután bevettük a szállás, egy klasszikus, de annál finomabb paprikás krumplival nyitottuk az ebédet. A „szakácsnő” teljes körű odafigyeléssel a diétákra és ételallergiákra tekintettel különböző verziókat is csinált belőle. Mire végeztünk az étkezéssel és az azt követő pihenővel a nap nyugovóra tért. És mivel nem gyakran járunk erre, mikor máskor nézzük meg a környéket, ha nem most, így elindultunk.

A hóesésben jól felöltözve, még szürkületben lejutottunk a partra. A jéggel és hóval befedett Duna nem teljesen volt elkülönülve a parttól, ezért a folyótól csak a kellő távolságban fogtunk neki a szolid hógolyózásnak. Persze mire a töltést elértünk, ami egy kisebb távolságon bevezetett minket a falu közepébe, addigra már teljesen havasak lettünk. Mint a rossz gyerekek…

Havas Duna-part

A centrum, és többek között az ott található Havas Boldogasszony plébániatemplom szépen ki volt világítva. Miután megcsodáltuk a központot, a rejtett ismertségek által invitálva lettünk egy kicsit házias talán cserszegi fűszeres pálinkára. Mellé kellemes beszélgetés társult. A társalgás végeredménye egy új csapattárs lett egy szánkó személyében, ami véglegesen kihozta belünk a zsivány kölyköt. De mielőtt a szánkó teljesen hatalmába kerített volna minket, felgyalogoltunk a falut teljes pompájában megmutató kilátóhoz. Útközben megnéztük a Zebegényi országzászló és hősi emlékművet a Kálváriahegyen. Amennyire tragikus emléket őriz, annyira látványos. Aki itt jár, semmiféleképpen ne hagyja ki a megtekintését. Megérkezve a Kós Károly nevét viselő kilátóhoz a fényben úszó falut szemügyre vettük. Az este fénypontja volt!

A szállás felé vezető úton a kevésbé lejtős terepen a szánkót és magunkat is elengedtük amennyire csak lehet. Senki arcát és nyakát nem hagytuk szárazon. Néha még a kicsi a rakás is belefért, ha a helyzet úgy kívánta. Mit ki nem hoz a havas környezet a huszonévesekből. És hogy ne legyen teljesen egyenes a hazaút, hóemberré átalakult formánkban még beültünk a Mókus Sörözőbe olvadni, hogy ettől a naptól kezdve a mókusról ne a kisemlős jusson eszünkbe. A hely nagyon hangulatos vadászház érzetet ad. A falon régi képek sorakoznak, amelyek között egy kipreparált muflon feje, és több gímszarvas koponyája óriási agancsokkal fel van tűzve. Miután az összes chipset megettük és pár sört megittunk, ténylegesen hazaindultunk, és egy kiadós alvással sikeresen lezártuk az első napunkat!