2017.04.08.

A dublini parkok közül van egy, amely megérdemel egy külön bemutatást. Ez pedig nem más, mint a legnagyobb, és nem csak Dublinban, hanem Európában is, a Phoenix Park. Hétszer akkora, mint a Népliget.

Az Phoenix monumentalitását leginkább a hatalmas zöld területek, és a kisebb-nagyobb erdőfoltokon található szép nagyra nőtt fák adják. Történelmi emlékművekből, épületekből sincs hiány. Mégis a legérdekesebb látnivaló a dámvad csorda. Az 1662-ben alapított királyi vadászparkba II. Károly angol király telepítette be az állatokat. A terület sokáig elzárt volt a dublini lakosok számára. A park 1925-ben nyitotta meg a kapuit a látogatók előtt.

Phoenix Park részlet

Volt szerencsém kétszer kilátogatni a Dublin központjától nyugat felé 3 km-re található parkba. Helyismeret nélkül azonban egy pár érdekességet sikerült kihagyom. Azokról az emlékművekről, épületekről, nevezetességekről, amelyeket valamiért érdekesnek találtam és lefotóztam írok róluk pár sort.

A park egyik bejáratánál

Első látogatásom során csak egy nagyon kis területet jártam be mivel nem volt túl sok időm. Belestem a park északnyugati csücskébe, a látogató centrum környékén. A Dublinban töltött bő hónapom során ekkor volt a legszebb idő. A hőmérséklet majdnem súrolta a 18 fokot. A brit szigetvilágról ismert pletykák itt bebizonyosodtak. Ha kisüt a nap, az emberek tömegesen kiszabadulnak otthonról. Ezen a napon is így történt. A park teli volt napozó, kiránduló tömeggel és itt-ott futkorászó emberekkel. Volt, aki félmeztelenül süttette a hasát. Azért nekem ehhez kellene minimum a 25 fok…

A látogató centrum környékén

Ashtown Castle and Demesne

(Ashtown Kastély és Ősi Birtok) 

A 15. századból fennmaradt kastély sem látogatható túl régóta. Ide 1978-ig tiltott volt a belépés. 1989-ben felújították a falait és az itt található toronyházat. Illetve nyílt mellette egy kávézó, egy játszótér és egy kert is. Ezekkel az újításokkal ez a kis terület a park látogató központjává vált. 

A kastély toronyháza, a "profi" fotósnak köszönhetően csúcs nélkül

Az Ősi Birtok falai szilárdan állnak

The Phoenix Monument

(A Főnix Emlékmű)

Egy 1747-ben gróf Chesterfield felügyelete által felállított szobor, amely a feltámadó főnixet ábrázolja. A park közepén fekvő körforgalom veszi körül. A forgalom miatt nem igazán foglalkoztam a szoborral, ezért később, amikor utána olvastam a nevezetességeknek, akkor jöttem rá, hogy mégis készítettem róla egy lesifotót, miközben a lovaskocsit próbáltam megörökíteni.

A lovaskocsi, a futó és a Főnix Emlékmű

Az első rövid látogatásom itt véget ért. A parkon kívül ismét a város várt rám. Elsők között egy hangulatos borozó épülete fogadott. De csakis kívülről néztem meg, hiszen tudjuk, kizárólag az ökör iszik magában. 

Egy borozó Dublinban

2017.05.16.

Második alkalommal annak tükrében néztem le ide, hogy már eldöntöttem, hogy rövid időn belül haza utazok. Nem akartam úgy elmenni, hogy nem járom be az egész parkot. Legutóbbi alkalommal a dámokkal sem sikerült összefutnom. Jól tettem, hogy adtam még egy esélyt a hatalmas ligetnek, mivel a látogatásom során rájöttem, hogy még sok érdekes látványosságot tartogatott a többi része is. 

Első lépésben a szarvasokat próbáltam felkutatni a hosszasan virágzó gyümölcsfák és a hatalmas fenyők között...

A fák a bő egy hónapos tartózkodásom során folyamatosan virágba voltak borulva. Az óceáni éghajlatnak köszönhetően itt nincs lehetőségük elfagyni.

Mielőtt megtaláltam a dámokat, leültem pihenni egy kicsit

A távolban a Dublintól délre található hegyek láthatók, de a patások még sehol

Egy, az életéhez ragaszkodó magányos fa

Hangvilla alakúra metszett fenyők

Meg is találtam a szelíd dámvadakat. Nagy rajongásnak örvendtek legfőképp a családok körében. Kisgyerekek etették (szigorúan szülői felügyelet mellet) őket. Az állatok szívesen fogadták a nasit. Amilyen természetességgel odamentek másokhoz, én valamiért nem nagyon tudtam közel kerülni hozzájuk. Igaz, szarvasoknak szánt harapnivaló se volt nálam, amivel magamhoz tudtam volna csalni legalább egy-egy példányt.

Megtaláltam a szarvasokat!

Dámvad csorda a Phoenix Parkban

Deerfield Residance

(Szarvasmező Rezidencia)

Vajon honnan kapta ez a kis vityilló a nevét? 

Az 1776-ban épült rezidencia mindig nagy beosztású emberek otthonaként szolgált. Ma az amerikai nagykövet tartózkodási helye. Tetszetős épület. Eddig az amerikai filmekben láttam ehhez hasonlót. A hozzá tartozó telek területén frissen volt nyírva a fű, amelyet kőkerítés vesz körül. Ránézésre nem lehet annyira rossz itt éldegélni.

 Deerfield Residence és a hozzá tartozó hátsókert

Deerfield Residence szemből

The Papal Cross

(A Pápai Kereszt)

Talán ennek a hatalmas acélkeresztnek a látványa nyűgözött le leginkább a parkban tett sétám alatt. Az, ahogy a nagy füves terület végén az ég felé magasodott, felejthetetlen látvány nyújtott. Nem számítottam rá, és miközben közeledtem felé, egyre nagyobbnak tűnt. Mivel 35 méter, ezért nem is csoda. 

1979. szeptember 29-én II. János Pál pápa első írországi látogatásának tiszteletére avatták fel a keresztet. Az eseményre 1,25 millió ember gyűlt össze. 2005. április 8-án szintúgy nagy létszámban jelentek meg a polgárok a helyszínen a Pápa halálnak megemlékezésekor.

The Papal Cross

A kereszt II. János Pál pápa első írországi látogatásának tiszteletére

Ahogy tovább sétáltam a parkot keresztül szelő Chesterfield sugárúton, azon elmélkedtem, hogy nem gondoltam volna soha, hogy én valaha itt fogok sétálni. Többek között azért sem, mert Írország sohasem volt rajta a bakancslistámon, mégis azt éreztem szerencsés vagyok. Két lány zökkentett ki egy kérdéssel a gondolataimból. Természetesen a szarvasokat keresték. Elmondtam nekik merre találják. Közben az állatkert bejárata előtt is elhaladtam, de úgy döntöttem, oda nem nézek be. Majd megérkeztem a park keleti végébe.

A park itt összeszűkült egy fás, tavas, virágos, fém kerítéssel szegélyezett kis miniparkká. A tóban vízi madarak pihentek. A part mentén található járdán nénik etették a galambokat. Itt már átcsapott városiassá a hangulat. Szerencsére valami oknál fogva nem mentem ki a területről és még ráakadtam egy nevezetességre.

A Phoenix Park keleti csücskében található egy tavacska

Egy hattyú landolás után

The Wellington Testimonial

(A Wellington Emlékmű)

Tudomásom szerint Európa legnagyobb obeliszkje tárult elém. 62 méter magas. Az 1861-ben felállított műelméken található négy bronz pakk egyike Arthur Wellesley, Wellington hercegének első győzelmét, és akkor eldörrent ágyúkat illusztrálja Waterloonál. Kettő pakkon a pestis és a indiai háborúk korszakából látható egy-egy jelenet, míg az utolsón a szobor felirata látható. 

Wellingtoni herceg tiszteletére felállított emlékmű

A Wellington Emlékmű a szobor feliratát mutató pakk felől

A waterlooi csata győzelmét ábrázoló pakk

A Phoenix Park nem csak területre hatalmas, hanem az emlékművek méretében is. Egy örök élmény volt számomra, hogy ezt a parkot bejárhattam, és megtudhattam ennyi érdekességet róla. A területet elhagyva találtam egy török kisboltot, ahol vettem, majd meg is szisszentettem egy kólát. Megittam, majd felszálltam az első emeletes buszra, hátam mögött hagyva, de emlékeimben megőrizve ezt a monumentális helyet. 

2018.08.10.

Ha hódmezővásárhelyi vagy, és van egy kis fölösleges szabadidőd, és a szabadban szeretnéd tölteni, biztos vagyok benne, hogy kikapcsolódásként Mártélyt, nyáron a strandszezon alatt azonban a Mindszenten található Tisza-parti szabadstrandot fogod választani.

Miért közkedvelt ennyire ez a két település?

(csak röviden)

Mártély egy gyönyörű kis falu, amely a térségben, Csongrád megye közepén talán a legjobban tudta megőrizni a hagyományos falusi stílust és hangulatot. Nem mellesleg a Tisza egyik tájvédelmi körzetté nyilvánított holtága mellett fekszik, ahol található egy üdülő terület és egy hosszabb tanösvény is. Emiatt a turizmus és a vendéglátás a faluban és az üdülő területén áprilistól októberig igen nagy forgalmat tud lebonyolítani. 

Mindszent egy kisváros a Tisza mentén. Legtöbben a Tisza-parti szabadstrand miatt látogatják. Klasszikus látnivalók közé tartozik a római katolikus templom. Számomra mégis a legérdekesebb, hogy a várost nyugat felől a Tiszán keresztül egy ma is működő kompon tudjuk megközelíteni vagy elhagyni.

Az említett helységek egymást követően fekszenek Hódmezővásárhelyről haladva észak-nyugat felé pár kilométer távolságra. Könnyen megközelíthetők autóval és kerékpárral egyaránt.

…

Nos, úgy döntöttem, hogy ezen a fülledt augusztusi délutánon felpattanok a biciklimre és a településeken áthaladó kerékpárúton tekerek egy nagyot!

Hódmezővásárhelyt magam mögött hagytam. Az idén márciusban átadott északi elkerülőn most mentem keresztül először cangával.

Körforgalom az északi elkerülőn

Napraforgótábla a kerékpárút mentén

Mártélyon gyorsan átsuhantam. A Fő utcán a szépen karbantartott falusi házakat a honfoglaláshoz kapcsolódó Történelmi Emlékpark, a Szent Adorján római katolikus templom és a Faluház követi. Közéjük beépült egy fagyizó és lángosos, ami mellett évente többször is elmegyek, de még soha nem álltam meg egyetlen falatra sem. Nem tudom mikor, de egyszer pótolni fogom ezt hiányosságot és egy lángost mindenféleképpen be fogok tolni. 

Mártély, Történelmi Emlékpark

Egy lángost?  

Mártély és Mindszent között a töltésen halad tovább a bicikliút

Megérkeztem Mindszenten a komphoz. Ma ezt a pontot tűztem ki utam végének, illetve fordulójának. A túloldalon Baks található, majd Ópusztaszer.  Az igazat megvallva, talán kisgyermek koromban átkelhettem itt, de arra sem emlékszem túl maradandóan. Jövő nyáron, ha fogom magam és elteker ismét ide, nem torpanok meg a folyónak ezen az oldalán, és Ópusztaszerig nem lesz megállás!

 Mindszenti Révátkelő

Üzemen kívül helyezve!

Úgy döntöttem visszafelé végig a Tisza mentén, a töltésen fogok haladni. Ez annyival húzósabb, hogy hosszabb az útvonal és egyenetlenebb a terep. A töltés nagy részét földút fedi. Viszont innen a Mindszenti Római Katolikus Templom csodásan fest.

A Mindszenti Római Katolikus Templom a töltésről nézve

Megérkeztem a mindszenti strandhoz. Most nem hoztam fürdőgatyát, így a csobbanás kimaradt, pedig ez a kedvenc élővizes strandom a környéken. Retró hangulat, retró büfékkel. A vízhez vezető naptól felhevült homokos lejtő szélén fűzfák találhatók.

Egy hot-dog most is belefért. Nyam!

Mindszenti Tisza-parti szabadstrand

A következő állomás a Mártélyi Tájvédelmi Körzet. Gyakran járok ide is. Akár kutyát sétáltatni, családdal kirándulni vagy éppen sörözni a haverokkal. Mivel ez egy üdülőterület is, ezért van itt egy két beülős hely. (Hédi Presszó a kedvencem.) De én most elsősorban a tanösvényt céloztam be magamnak az ártéri erdőkben. Az ösvénynek egy része fából kiépített pallósor, ami áthalad a holtágon. Ez a legizgalmasabb szakasz. Azonban mikor megérkeztem egy tábla fogadott: PALLÓSOR NEM JÁRHATÓ! Ilyenkor két lehetőség van, a logikus visszafordulás vagy az uccu neki.

Jobbra számítottam. Ennyire rossz állapotban még soha sem láttam a hosszan elnyúló hidat. Hatalmas fák voltak keresztül dőlve rajta, a korlátok le voltak szakadva,  és még a víz is elöntötte néhol. Első pár kidőlt fán még könnyen átemeltem a biciklit, majd egyre rosszabb lett a helyzet. Még több kidőlt fa, volt, hogy egymásra, az elöntött szakaszok fölött. Egyes helyzetekben nem tudtam eldönteni, hogy a törzsek alatt vagy fölött keljek át. Végül eljutottam a végére. Izgi volt, de ne próbáljátok ki!!

A pallósor első pár métere még épen

A holtág augusztusban, mint egy dzsungel

Járhatatlan és húzós a helyzet

A tanösvény után ismét a töltésen tekertem Vásárhely felé. Egy kellemes meglepetés, egy általában rejtőzködő életmódot folytató fekete gólya került a szemem elé. Egy szűk kilométert biztos fogócskáztunk mire egy értelmesebb képet sikerült készítenem róla telefonnal. Úgy gondolom ezért a ritka látványért már megérte biciklire ülnöm.

Egy ritkán látható fekete gólya (Ciconia nigra)

Mezei virágok a töltésen

A Mártélytól délre fekszik egy ismeretlenebb holtág a Körtvélyesi Tisza Holt-ág. Mivel kevésbé látogatott, ezért csöndesebb. A víz felszíne fölött füsti fecskék vadásztak szorgalmasan. Egy pillantást megér. 

A Körtvélyesi Tisza Holt-ág

Egy utolsó pillantás a pusztára a töltésről

Hódmezővásárhelytől nyugatra, 10 km-re található a Tisza. Van egy út, amely egyenesen ide vezet. Bodzási út a neve. Ezen haladtam tovább hazafelé. Valamikor az út mentén egy iskola működött. Az épület ma is áll, az oldalán a város címere látható. 

Bodzási Úti Tanyasi Iskola falán Hódmezővásárhely címere

Rövidke biciklitúrám véget ér. Megérkeztem Vásárhelyre. 

A végeredmény: 3 óra 40 perc, 55 km

Hódmezővásárhely, Kossuth tér 

2018.03. Hódmezővásárhely és környéke

Az Alföldön élek, ez az otthonom, és gyönyörű helynek találom. Úgy döntöttem, ebben a témakörben is írok bejegyzéseket. Általában több képpel, kevesebb szöveggel. Mivel egy utazós blognak vagyok a gazdája, maradni fogok a fő témakörnél, de ha a természet mutat számomra olyan szépségeket, amelyeket érdemes képcsokorba szednem, meg fogom osztani veletek.

A márciusi tél is pont egy ilyen különleges látványnak számít errefelé. Az utóbbi években sajnos télen sem lehetett tartósabb ideig havasan látni a szántást és a vetést. Ennek a kivételes időjárásnak okán készítettem pár képet az utóbbi napokról, amelyek remélhetőleg tükrözik a sík vidék eme sajátos látványát.

Havas földút ritkán, de használatban

Egy tanya a puszta közepén

Az árkokat is belepte a hó

Az összefüggő jégcsapok nem engednek

A holtak serege

A végtelen tájat csak a tanyák és a fasorok törhetik meg

Körülzár egy végtelennek tűnő hótenger

A tavasz napsugarai lehetnek azok?

A dublini parkok zöldek, letisztultak, mégis van bennük bőven mit felfedezni. Azt hihetnénk, hogy egy fővárosban a zaj, a kosz, és a lakott területek miatt nem igen jutna hely az ilyen zónáknak. Itt mégis azt tapasztalhatjuk, hogy a parkok és város nagyon jól kiegészítik egymást. Dublinra jellemző, hogy minden egyes pont, ahova nem szükséges burkolatot építeni, megpróbálják zölden hagyni. Az éghajlatnak köszönhetően a legkisebb folton ahol fű nőhet, ott dús gyep tud kialakulni. Legtöbb esetben elég az utcán sétálnunk, és nem is kell a parkokat felkeresnünk, hogy úgy érezzük magunkat, mintha egy botanikus kertben sétálnánk. Különleges fasorok, és virágágyások kísérnek bennünket, bármerre megyünk. De ha mégis ellátogatunk a parkokba, ott tudunk csak igazán elmélyedni a nagyvárosi zöldövezetekben.

Egy park a folyó mentén

(Tolka Valley Park)

A Tolka völgy parkja volt a legközelebb a szállásomhoz, ezért itt tartózkodtam a legtöbbet. Munkából hazafelé gyakran átsétáltam azon a szakaszon, amely útba eset, de szabad időmben is sétálgattam itt. Több szakaszból tevődik össze a park. A Tolka folyó mentén halad északnyugat felől Dublin centruma felé. Több út is keresztezi, ezért megszakad számos helyen. Ilyenkor a folyó az utak alatt, mi az utak felett tudunk átkelni, és folytatni a sétánkat. Ennek ellenére mégis nagyon jól illeszkedik a városhoz. Egy modern város összefonódást láthattam egy parkkal.

A város és a park határán

Tolka az utak alatt halad tovább

Én négy kisebb szakaszt tudtam bejárni. A legészakibb, amely a szállásom mellett volt, egy sportpályának és egy cross motor pályának adott helyet. Mivel én inkább a természetet részesítem előnyben, mint a motorok zúgását, ezért a többi jobban lekötött.

A folyó mentén haladva, az általam legtöbbet járt rész következett. Nem túl izgalmas szakasz. Hosszabb fémhíd a vizes területek felett, majd átvált egy átlagos ösvénnyé. Először esős időben volt alkalmam sétálgatni itt.

A harmadik köz már sokkal érdekesebb. A sűrűbb a növényzet. Láppal és hagymaszagú kányazsomborral borított környezet keresztezte az ösvényt, így az itt található fémhidas szakasz izgalmasabbnak hatott. A járdával fedett rész sok esetben közvetlen a folyó mentén haladt, vagy a várostól elválasztó domboldal mellett, amelyen jácintok nőttek. A zöld területeken pedig üregi nyulak és keleti szürkemókusok futkároztak. Na meg a fejem fölött a helyiek drónoztak. Írországban a drónok használata majdnem hogy hétköznapi, csaknem annyira, mint a szemetelés. Sajnos azzal sem állnak rosszul, de hát ez egy főváros…

Kányazsombor és a fémhíd-járda

A nyulak elfutottak, az üreg maradt

Jácintok a domboldalon

A szemetelés a legfurcsább formában képes megjelenni

Az utolsó szakasz ahova elsétáltam egy körforgalmon keresztül egy játszótérrel majd egy kis tavacskával ért véget. A tó közepén volt egy kis sziget otthont nyújtva récéknek, és vízicsibéknek. Meglepetésemre egy hattyúpár fészkelt a tó partján, rá sem hederítve a mellettük mászkáló emberek sokaságára.

Tolka Valley Park látkép

Tó a park közepén

Költő hattyúpár 

Ha van egy kis időd…

(Santry Demesne)

Mindenkivel megesik néha, hogy két program között várakoznia kell egy kicsit, ahogy ez velem is megtörtént a hivatalos ügyek intézését követően munkába menet. Valamivel ki kellett töltenem a holtidőszakot, így sikerült felfedeznem a Santry Parkot vagy más néven a Santry Birtokot. A munkahelyemhez ez volt a legközelebb. Adta magát, hogy itt fogyasszam el az ALDI-ban vásárolt ecetes chipset. 

A kőkerítéssel védet park bejáratát alig győztem megtalálni. Éhes voltam. Csak egy padra lett volna szükségem, hogy elfogyasszam azt, ami már az enyém. A parkban található játszóterek miatt, az anyukák előszeretettel sajátították ki maguknak azt a kevés padot, ami itt található. A park nagyobb részén, ahol egy hatalmas cédrus nézet velem farkasszemet, le tudtam végre ülni, és lazítani egy kicsit.

Cédrus

A közpark a régi középkori rezidencia, az 1703-ban épült régi palota és kertek helyén létesült. Az épület a XX. század fordulóján annyira leromlott, hogy lebontották. Több műemléket is találtam a park területén, de sajnos nem ismerem a történelmi hátterüket. Sejtésem szerint közük lehet az előbb leírtakhoz. A parkra jellemző, hogy nagy része fűvel borított, ennek köszönhetően a kutyás gazdik fő sétáltató helyének bizonyult. Emellett hatalmas fenyők, tuják és cédrusok találhatók itt. Teljesen lenyűgöztek. A park eldugott pontján egy kisebb tó is található, amint keresztül egy takaros híd vezetett ki innen az aznapi műszakom felé.

Egy szobor a Santry Parkban

Híd a parkban

Azért ezt a három parkot mutattam be, mert ezekkel volt közvetlen kapcsolatom. Három? De ez csak kettő volt! Igen, a Phoenix Park van olyan nagy és látványos, hogy megér egy külön fejezetet. Viszont többet is láttam a buszozások és kalandozások közben. A tengerparton széles sávban dekoratív parkosítással találkoztam, de azt az élmény talán megtartom egy tengerpartos topikba. Számos kisebb parkot találhatunk még Dublinban. Ha ráközelítetek Google Earth-ben akkor látható, hogy város fele zöldövezet.

Röviden még a város történelméről érdemes annyit tudni, hogy az 60-as évektől Dublin több kisebb települést (Pl.: Blanchardstown) magába olvasztott, amelyek ma külvárosi városrészeknek felelnek meg. A történelmi Dublin és az új városrészek között sok esetben maradtak fent beépítetlen területek, amelyek parkként, sportpályaként funkcionálhatnak.

Pár információ a parkokról.

• A parkokban, de a városban is nagyon kevés a pad, leülni majdnem lehetetlen.
• A parkok nagy részét kerítés veszi körbe zajszennyezettség és vandalizmus megfékezése céljából.
• Legtöbb park éjszakánként zárva tart. Dublinban sajnos nagyon sok a hajléktalan és a drogos. Így próbálják megfékezni, hogy a parkokban éjszakázzanak és szemeteljenek.

2018.02.04.

Lehetőségem nyílt megtekinteni a Seuso-kincs Vándorkiállítás kecskeméti állomását. Nagyszerű élmény volt. Sajnos ritkán jutok el múzeumokba. Mondjuk ez a hétvége pont kivétel volt, mert előző nap jártam a Tornyai János Múzeum Évszázadok a Hód-tó partján- Houdtól Újvárosig állandó kiállításán, amely bemutatja a szülővárosom, Hódmezővásárhely és környékének történetét a 13. századtól kezdve egészen a 19. századig. A régen lápos, mocsaras vidék, hogyan volt lakható, merre voltak a települések és ennek hatására, hogyan alakult ki a mai város területe és külterülete. Első sorban a hódmezővásárhelyi lakosoknak lehet érdekes ez a tárlat, de minden erre járó érdeklődőnek ajánlom.

A havas Alföld Kecskemét határában

De térjünk vissza az eredeti témánkhoz. Legtöbbször, amikor télen észak felé utazok Vásárhelyről, Kecskemét határában mintha kettészelnék az országot, és onnantól hó fedi az Alföldet, most sem volt másképp. Kedvelem ezt a várost. Mostanában sokat járok erre családi okok miatt, és egyre jobban bejön. A tekervényes, kanyargós utcák sofőrként elsőre nem igazán voltak szimpatikusak, de már kezdem megszokni és egész szórakoztató. A belváros lenyűgöző. Mennyi szép századforduló idején alkotott építmény egy helyen. Ettől vált számomra érdekessé. Egy igazi ékszerdoboz.

Időben érkeztünk. Egy gyors hosszú kávé még belefért a Jakó Cukrászdában a tárlatvezetés előtt.

A Seuso-kincsek a Kecskeméti Katona József Múzeum jól ismert szecessziós épületében, a Cifrapalotában kerültek kiállításra. A színvonalas, és érthető okokból jól őrzött tárlat nagyon lenyűgözött. Mivel a palotában sem voltam még, azt sem volt rossz látni belülről. A díszteremben a boltozat alján található pávák menők. A kincs történetéről röviden annyit, hogy a római császárkor 4.-5. századából származik, Pannónia területéről. A nevét vélhetően a tulajdonosáról, Seusoról kapta, aki háború elől menekülve elrejthette a kincseket, amelyek közé ünnepi lakoma-készletek, tisztálkodáshoz és szépítkezéshez használt edények tartozhattak. 1970-es években került elő, azonban kijutott az országból és a magyar állam tárgyalások segítségével 2017-re sikeresen visszaszerezte a készlet eddig ismert 15 darabját.

A Cifrapalota dísztermének pávái

Na de ennyit röviden a száraz tényekről. Nekem nem az a dolgom, hogy történelmi esszét írjak a kincsekről, hanem csak el szeretném mesélni mit is láttam. Hatalmas ezüst tányérokat, kancsókat, amelyek vadászatot, és lakomákat mutatnak be görög mitológiai lényekkel, alakokkal ábrázolva. Seuso egy jómódú polgár volt, de a kincsek láttán mondhatnám azt is, hogy egy igazi partiarc. Személyes kedvencem az az amfora, amelynek párduc formájú öntött fülei voltak. Az oldalán megtalálható Dionüszosz, egy vadszamarat leterítő oroszlán, egy italozó, bulizó tömeg, köztük még szatírt és bacchánsnőt is láthatunk, akikről tudni lehet, hogy nem éppen szolid életvitel jelképei. Legyünk büszkék rá, hogy hazánk tulajdonában van ez az érték, és hogy a Kárpát-medencében a lakosok akkor is tudtak élni!

A Seuso-kincs Vándorkiállítás szóróanyaga (fényképet nem lehetett készíteni a tárlatvezetés alatt)

A kiállítás után az Itália Pizzéria és Étteremben fogyasztottam el a kiadós ebédemet. Már csak ezért is tudom ajánlani a helyet, mert tényleg óriási és nem mellesleg ízletes adag fogadott egy fűszeres brassói személyében. Nem gondoltam, hogy elbírok vele, de végül én nyertem. Mostanság elég sok vendéglővel az a problémám, hogy az adagon próbálnak spórolni. Merem állítani, itt ez nem fog előfordulni senkivel.

Egy fűszeres brassói az Itália Pizzéria és Étteremben

A napot majdnem ott fejeztem be, ahol kezdtem, csak mégsem. A Jakó Cukrászda Anna Kávéház másik üzletében egy erdei gyümölcsös sült teával vezettem le. Ez a cseh eredetű ital egyre elterjedtebb itthon, nem rossz. Mintha gyümölcsbefőttet öntenél egy bögre, forró vízbe, majd megiszod és megeszed. Fincsi.

A nap végéhez közeledve a hó elolvadt. Itt volt az ideje haza indulni.

A kiállítást itt vagy máshol és Kecskemétet a hírös várost ajánlom mindenki figyelmébe!

Lassan egy éve, hogy haza értem Írországból. Az ott töltött idő nem volt túl hosszú, és talán nem is volt túl érdekes, és nem is éltem meg akkor túl pozitívan. Ennek ellenére le szeretném írni, amit ott láttam, mivel nem minden nap juthat ki egy fiatal magyar srác a kelták földjére.

Alapvetően, amikor kimentem, úgy terveztem, hogy tovább maradok és napi vagy heti blogként vezetni fogom, amiket átéltem, amiket tapasztaltam, de ez elmaradt. Elmaradt, mert nem éltem meg úgy az ott eltöltött másfél hónap nagy részét, ahogy szerettem volna, ennek ellenére mégis sok pozitív élményem maradt. Emiatt most emlékeimből szedem össze témánként tömbösítve azokat. Első sorban nem a munkahellyel és az ott eltöltött idővel kapcsolatos dolgokat szeretném megosztani veletek, hanem a szabadidőmben milyen érdekes, szép, kevésbé szép vagy meghatározó helyekre sikerült eljutnom. Viszont kezdésnek lássuk az első hetemet röviden, mivel ezt még akkor sikerült akkor bepötyögnöm a laptopomba.

Indulás: Budapest, Liszt Ferenc repülőtér, 2017.03.30. 17:00 

Érkezés: Dublin repülőtér, 2017.03.30. 19:30 

Harmadik alkalommal repültem, de még mindig nem bírtam megszokni. Amikor leszálltam a gépről, gyakorlatilag olyan érzésem támadt, mintha a szervezetem nem tudná, merre van arccal…

Elköltöztem otthonról, hogy a család melegét hátrahagyva szerencsét próbáljak. Felkerestük a legtöbb ismerőst a Nyugat-európai országokból, merre tudnék elindulni nyelvtudás finomítása és munkavállalás céljából. Végül a lehetőségeket mérlegelve Írországra esett a választás.

Szóval most itt vagyok Dublinban. Egy távoli ismerős fogadott, aki minden bizonnyal a továbbiakban is segítséget nyújt a kezdeti nehézségek átvészeléséhez. Egy szó, mint száz, szálljunk be az autóba, és kezdjük bele a nagy kalandba! …hát persze, hogy a rossz oldalon akartam beülni az anyósülésre!

1. hét élményei röviden

A repteret elhagyva egy esős estén, megérkeztem az átmeneti szállásomra, Dublin nyugati külvárosába, Mulhuddartba. A Nyugat-Európától várt kertvárosi hangulat fogadott. Ahogy elkezdtem mozgolódni, arra az egyszerű megállapításra jutottam, hogy az egész környék a szállásomhoz hasonló lakóparkokból áll. Az üzletek, és bevásárló központok nagy része megegyezett otthon találhatókkal.

Az első hosszabb felfedező sétámon természetesen elkapott egy zápor. Itt tényleg gyakran esik az eső. Nem sétáltam túl messze a szállástól, de annyira igen, hogy ne tudjak haza sietni. Nem tudtam mit tenni, eláztam. A közlekedés sem volt egyszerű, mindenki az út rossz oldalán közlekedett, többek között a kétemeletes sárga-kék buszok is, jellegzetessé téve a dublini forgalmat.

Jellegzetes dublini helyijáratos busz

Hazafelé átvágtam a közeli parkon, amit egy kis patak szelt át. Nem igazán mondanám természet közelinek. Kerítéssel körbe van kerítve és fémhíd járda van a közepén, emellett szemétből is van bőven a területén. Pedig egy darabig az ehhez hasonló parkok lesznek a ligeteim. (Utólag már úgy látom, Dublinban a parkok és város ötvözése nagyon jól van kivitelezve, nem véletlenül a legzöldebb nagyvárosok között van Európában számon tartva.)

A szállásom közelében található Tolka Valley Park esős időben

Sikerült munkát találnom egy TESCO termékelosztó hűtőraktárban. Emiatt sokat utazok napi szinten, első sorban busszal. Természetesen mindig az emeleten ülök, onnan jó nézelődni, ismerkedni a várossal. A kertvárosias hangulat a frissen nyírt füves placcokkal, kisebb-nagyobb minőségi romlással vagy javulással változatlan mindenfelé. És mivel április van, minden virágba borult. Többek között a japán cseresznye és nárcisz varázsolja hangulatossá az utcákat.

 Kilátás előre a busz emeletéről 

 Naplemente a buszra várva munkából hazafelé

Másnap mérsékelten fagyos, napfényes januári reggelre keltünk. Hosszabb készülődés után, a tervezettnél később, 10:00-kor sikerült magunk mögött hagyni a szállást a várva várt túra felé.

Julianus-kilátó

Miután bepakoltunk minden fontos felszerelést a hátizsákjainkba, legalábbis annyit, amennyivel egy kisebb háborút is át tudnánk vészelni, megindultunk a kiszemelt úti célunkhoz a Julianus-kilátó felé. A kilátó Zebegény és Nagymaros között elhelyezkedő hegyen található, amelynek tetejéről minden bizonnyal teljes valójában megmutatkozik a Dunakanyar szépsége.

A Hétlyukú vasúti híd mellett sétálva elhagytuk Zebegényt

Zebegényben, még az első lépésben, a helyi Sparban a maradnék étel-ital szükségletünket magunkhoz vettük. Mialatt elhagytuk a falut, abban a szűk 1 km-ben már sikeresen leizzadtunk. Megtanultuk a téli túrázás első szabályát. Ne öltözzünk túl melegen, de azért legyen rajtunk annyi cucc, hogy meg ne fagyjunk! Nehéz lehet megtalálni az egyensúlyt. Elsőre nem sikerült. És csak ez után következett a túra teljes hossza. Meredeken felfelé, egymás nyomába lépkedtünk és jutottunk előre, hogy csak az első embernek ázzon át idő előtt a cipője. A havas erdő csodálatos volt. A túraútvonalon a vaddisznók által feltúrt levélsávok kivételével minden fehérben pompázott. Olyan érzésem volt, mintha egy régi lovagregényben gyalogoltam volna. A célunkig nem álltunk meg, de sokat beszélgettünk és gyorsan elrepült ez a 3-4 km, amit magunk mögött hagytunk. Az végén egy meredekebb szakasz még próbálta feladni a leckét, de nem jött neki össze. Így megérkeztünk.

A túrázok által közkedvelt Julianus-kilátó

A kőből készült bástyát formáló kilátóba még fel sem lépcsőztünk, máris kiváló volt a kilátás. Az amúgy kifejezetten igényes és hangulatos kőtoronyba felérve viszont pazar panoráma tárult a szemünk elé. A Dunakanyar mindkét oldalát nagyszerűen be lehetett látni. Csodaszép tiszta időnk volt, így semmi nem maradt elrejtve. A túrázásban kevésbé jártas barátunk is azt mondta, hogy ezért a látványért megérte a „szenvedést”.

A fagyos Dunakanyar panorámája a Julianus-kilátóból 

Nagymaros 

Lefelé menet a Julianus-kilátótól Nagymaros felé vettük az irányt. Az Ürmös-rét keresztezte az utunkat. A rét szóról asszociálva zöld helyett egy fehér tisztás tárult a szemünk elé. A bokáig érő hóban turisták által megrajzolt hatalmas szív díszítette annak közepét, megmelengetve a hideg időben a túrázok szívét. Ezt követően a felfelé vezető úthoz képest meredekebb szakaszon jutottunk le a faluba.

A több kilométeres túra után megéhezve kerestünk egy helyet, ahol lehetőségünk lehet ebédelni, igaz már régen elmúlt dél. A szűkös helyismeretünk által megkerestük az egyetlen helyet, amelyről tudomásunk volt. Az Édeske Cukrászdát vettük célba. Megérkezve a cukrászdává átalakított falusi ház udvarába, majd annak végében egy étkezdét is találtunk. Igazán falusias, régies hangulat fogadott minket, ahol magyar ételek és kézműves sörök kínálata tárult elénk. Aznapi menü, a babgulyás és az aranygaluska teljesen kielégítőnek tűnt számunkra, így hát meg is rendelte mindenki a saját fejadagját belőle. Mellette kézműves sörökkel csillapítottuk a szomjunkat. Én személy szerint Fóti Keserű Méz nevet viselő 6%-os sört kértem az ebéd mellé. Összhatás az általam választott kombinációban nagyszerű volt. Esetleges kivetni való az aranygaluska ízében, vagy ízetlenségében merült fel, viszont a babgulyás megérte az árát.

Ízletes babgulyás Fóti Keserű Méz társaságában

Miután megettük a délután ebédünket, átlestünk a cukrászdába. A hangulat itt sem maradt el. Emellett bőséges kínálat tárult elénk, de a laktató ebéddel megtelve csak kávét és teát választottunk magunknak sütemények helyett. Az ablak elé ültünk le, és néztünk fáradtan kifelé a havas utcára. Majd a lehetőségekhez képest feltöltődve tovább indultunk a vonat felé, amely reményeink szerint a szállás felé repít minket.

Kitekintve az Édeske Cukrászda ablakából

Természetesen akkor értünk az állomásra, amikor elment a szerelvény. Szűk ¾-ed órás várakozás várt ránk… De mint túrázok, arra jutottunk, hogy inkább elindulunk gyalog Zebegénybe, mint hogy kivárjuk ezt a hosszú időt. Meghoztuk a nap legrosszabb döntését… a 40 perces várakozás helyet 3 órás baktatás következett. A helyzet átgondolatlanságán az sem segített, hogy a térdem úgy döntött, hogy fájni kezd. Közel 8 óra előtt értünk haza, kimerülten, fáradtan, térdfájósan. De legalább volt időnk megbeszélni az összes világrengető témát. Milyen hasznos tud lenni egy félre sikerült séta?!

Az este ismét a Mókusban

A kimerítő túra után, egy kisebb pihenés következett, mielőtt elkezdtük a pókerezést. Több társasjáték is a kezünk ügyében volt, de első pikkre a megszokott tűnt a legkézenfekvőbbnek. Sajnos a lapjárás nem igazán volt szórakoztató, vagy csak túlságosan fáradtak voltunk a pörgős játékmenethez. A pókerarcot sem kellett erőltetnünk. Így egy hosszabb óra után, miután mindenki elsajátította a kártyajáték fortélyait, váltottunk. A Catan telepesei társasjáték következett, remélve kicsit felébredünk. Mivel egy ember kivételével egyikünk sem ismerte a játékot, ezért mire rájöttünk a játékmenetre, teljesen elálmosodtunk. Pár kör után ezt is jegeltük egy következő alkalomra. Megjegyezném, hogy egy fittebb állapotban kiváló játék lehet, de kifejezetten kezdésnek ajánlom. Fáradtan túl sokat kell gondolkozni rajta. Szóval a nyugalmas befejezés után fellőttük a pizsit…

Fellőttük volna, ha nem jön az isteni szikra, hogy na mégis csak a záró esténk, miért ne néznénk meg, hogy nyitva van-e még a Mókus! Megjegyezném, hogy már este 11 óra volt, és nem tartottuk reálisnak a gondolatot, de miért ne!

Megindultunk az esti havas tájon, a töltésen, a falun át, a Mókusig. És nyitva volt! Csinos, szőke csapos lány fogadott minket. Közölte velünk, hogy fél óránk van és záróra. A hangulatot fokozatosan, lehet kicsit sietve emeltük a szűkös időintervallum tudatában a pult mögött megbúvó italok segítségével. Természetesen addigra már kedvenc pultosunk nem tudta bezárni időben a helyet, mert még a kevés, de annál közvetlenebb ott tartózkodó helyben lakó hölgyekkel és urakkal is sikeresen összehaverkodtunk, így nem hagytunk a zárórának sok esélyt. Utólag is elnézést kérünk, de nagyon szépen köszönjük! A rövidke túlóra alatt kicsit úgy éreztem magam, mint amikor a katonák a filmekben az éjszaka közepén beveszik a kocsmát, és felélesztik a szürke hétköznapokból egy sajátos humor világgal azt. Nagyon jól éreztük magunkat. Tökéletes zárás volt!

Indulás: Hódmezővásárhely, 2017.01.13. 09:00

Érkezés: Zebegény, 2017.01.13. 13:00

A barátaimmal úgy döntöttünk, hogy egy hétvégén megnézzük milyen a téli kirándulás a hegyekben. Első ötletként szinte egyből Erdély jutott az eszünkbe, mint úti cél, de ahogy közeledett a kiszemelt hétvége elvetettük az ötletet. Megérkeztek a mínuszok, és úgy értesültünk róla, hogy a hegyekben egyre nagyobb gondokat okoz a hóesés. Nem mintha nem lennénk kalandvágyók, hiszen ezért is indultunk el, de a téli túrázás eddig a legtöbbünktől messze állt. Így került előtérbe egy eddig a B-terv homályába merült lehetőség, a Dunakanyar északi oldalán található kis község, Zebegény. 

Az odatartó utazás autóval a péntek 13-a és az ónos eső ötvözete mellett sikeresen zajlott. Kora délután érkeztünk meg a szállásra. A Napraforgó Apartmanház felkészülten és nagy igényességgel fogadott minket. Egy gyönyörű, modern, mégsem tájidegen apartman, amely a legcsodásabb kilátást a Dunát tárta a szemünk elé. És ami igazán különlegessé tette a tájat az a tél. Több centis hó esett ezen a napon, és köddel borított volt a vidék. Emellett a folyó be volt fagyva, és a túlpartján halványan látszódtak a hegyek. Alföldi srácként mindig magával ragadó az efféle látvány. Igazi arcát viszont másnap reggel mutatta meg a táj, amikor kitisztult az idő. A jeges Dunán úszó jégdarabok, amelyen a taxizó kacsák sziesztáztak. Mögöttük a hóval borított hegyek a túlparton festették meseszéppé a kilátást. A messziben még a Visegrádi Fellegvár is látható volt. 

De ne szaladjunk ennyire előre...

 A jéggel és köddel borított Duna

Az érkezés napján miután bevettük a szállás, egy klasszikus, de annál finomabb paprikás krumplival nyitottuk az ebédet. A „szakácsnő” teljes körű odafigyeléssel a diétákra és ételallergiákra tekintettel különböző verziókat is csinált belőle. Mire végeztünk az étkezéssel és az azt követő pihenővel a nap nyugovóra tért. És mivel nem gyakran járunk erre, mikor máskor nézzük meg a környéket, ha nem most, így elindultunk.

A hóesésben jól felöltözve, még szürkületben lejutottunk a partra. A jéggel és hóval befedett Duna nem teljesen volt elkülönülve a parttól, ezért a folyótól csak a kellő távolságban fogtunk neki a szolid hógolyózásnak. Persze mire a töltést elértünk, ami egy kisebb távolságon bevezetett minket a falu közepébe, addigra már teljesen havasak lettünk. Mint a rossz gyerekek…

Havas Duna-part

A centrum, és többek között az ott található Havas Boldogasszony plébániatemplom szépen ki volt világítva. Miután megcsodáltuk a központot, a rejtett ismertségek által invitálva lettünk egy kicsit házias talán cserszegi fűszeres pálinkára. Mellé kellemes beszélgetés társult. A társalgás végeredménye egy új csapattárs lett egy szánkó személyében, ami véglegesen kihozta belünk a zsivány kölyköt. De mielőtt a szánkó teljesen hatalmába kerített volna minket, felgyalogoltunk a falut teljes pompájában megmutató kilátóhoz. Útközben megnéztük a Zebegényi országzászló és hősi emlékművet a Kálváriahegyen. Amennyire tragikus emléket őriz, annyira látványos. Aki itt jár, semmiféleképpen ne hagyja ki a megtekintését. Megérkezve a Kós Károly nevét viselő kilátóhoz a fényben úszó falut szemügyre vettük. Az este fénypontja volt!

A szállás felé vezető úton a kevésbé lejtős terepen a szánkót és magunkat is elengedtük amennyire csak lehet. Senki arcát és nyakát nem hagytuk szárazon. Néha még a kicsi a rakás is belefért, ha a helyzet úgy kívánta. Mit ki nem hoz a havas környezet a huszonévesekből. És hogy ne legyen teljesen egyenes a hazaút, hóemberré átalakult formánkban még beültünk a Mókus Sörözőbe olvadni, hogy ettől a naptól kezdve a mókusról ne a kisemlős jusson eszünkbe. A hely nagyon hangulatos vadászház érzetet ad. A falon régi képek sorakoznak, amelyek között egy kipreparált muflon feje, és több gímszarvas koponyája óriási agancsokkal fel van tűzve. Miután az összes chipset megettük és pár sört megittunk, ténylegesen hazaindultunk, és egy kiadós alvással sikeresen lezártuk az első napunkat!